Bár nem jogszabály, de mivel a tárgya közbeszerzés, ezért bemásolom:
egy cikk, a Világgazdaság honlapjáról.
http://vg.hu/kozelet/jog/uj-utakon-a-kartellek-ellen-318907
Eddig több mint harminc alkalommal marasztalt el vállalkozást – nem egyet többször is – jogerősen a bíróság közbeszerzéses kartellezés miatt. A leghírhedtebb esetek az építőiparhoz kötődnek, nyilván nem véletlenül.
Úgy látja: a kartellek visszaszorítását segíthetné elő a cégvezetők egyéni felelősségre vonása, nemcsak a büntetőjog eszközeivel, hanem például a cégvezetéstől való eltiltás révén. Fontos megoldani azt is, hogy az egyéb szankciók ne tartsák vissza a kartellezést megbánó, azt feldobó vállalkozásokat. Sokkal többet lehetne tenni a piac másik, keresleti oldalán. Ha a kiírói oldalon felkészült, tisztességes, a közbeszerzések manipulálásában nem érdekelt emberek állnának, a probléma nagyobb részben megoldódna. Ez azonban kevésbé versenyjogi kérdés – mondta Tóth Tihamér.
A szakértő kiemelkedő szerepet tulajdonít a nyilvánosságnak, e körben az eljárásokat, folyamatokat követő informatikai rendszer kiépítésének, amely lehetővé tenné a kartellek valószínűsítését, feltérképezését. A jogsértések visszaszorításában nagyobb terhet hárítana a szakmai, érdek-képviseleti szervekre, kamarákra. Ha e szervezetek kivetnék magukból a visszaélőket, százszor is meggondolnák a kartellezést az üzleti forgalom szereplői – mondta Patay Géza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.