A Kormány 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelete a Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről
6. § (1) A tervpályázati eljárások részletes szabályairól szóló 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Terv. rend.) 16. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:
„(2) A kiemelt társadalmi cél érdekében, a központi költségvetési forrásból finanszírozott és a Kormány által rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított építési beruházás megvalósításához szükséges építészeti-műszaki tervpályázat esetében a pályaművek elkészítésére és a kérdések feltevésére az (1) és (4) bekezdésben előírttól rövidebb határidő is megállapítható.”
(2) A Terv. rend. 24. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 3. § (2) bekezdés d) pontja értelmében a tervpályázat részletes programjának, és a dokumentáció tájékoztató adatait tartalmazó része egy példányát a tervpályázat meghirdetése előtt – a 16. § (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével – a tervpályázat tárgya szerint illetékes Magyar Mérnöki Kamarának vagy Magyar Építész Kamarának megkell küldeni. A kamarák nyolc munkanapon belül szakmai észrevételt tesznek, amennyiben a dokumentációban szabálytalanságot észlelnek, és felszólítják a kiírót a dokumentáció szabályossá tételére.”
5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Magyar Közlöny 94. szám. A módosítás a mai napon hatályba lépett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.