2014. évi XCIX. törvény Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
75. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosítása
333. § A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 140. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását az (1) bekezdés szerinti személy vagy szervezet a jogsértés tudomásra jutásától számított hatvan napon belül, de
a) legkésőbb a jogsértés megtörténtétől számított három éven belül,
b) közbeszerzési eljárás mellőzésével történt beszerzés esetén az a) ponttól eltérően a szerződés megkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történt megkezdésétől számított legfeljebb öt éven belül,
c) a támogatásból megvalósuló beszerzés esetén az a) és b) ponttól eltérően az adott támogatás folyósítására és felhasználására vonatkozó külön jogszabályban előírt iratmegőrzési kötelezettség időtartamán belül, de legalább a jogsértés megtörténtétől – közbeszerzési eljárás mellőzésével történt beszerzés esetén a szerződésmegkötésének időpontjától, vagy ha ez nem állapítható meg, akkor a szerződés teljesítésének bármelyik fél által történt megkezdésétől – számított öt éven belül kezdeményezheti.”
334. § A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 181. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:
„(11) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 140. § (2) bekezdését azon jogorvoslati eljárások kezdeményezésére kell alkalmazni, amelyek esetében a jogsértés 2015. január 1-jét követően jutott a kezdeményező tudomására.”
335. § A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény
1. 125. § (3) bekezdés c) pontjában a „terhességi-gyermekágyi segélyben” szövegrész helyébe a „csecsemőgondozási díjban” szöveg,
2. 140. § (1) bekezdés c) pontjában a „Kormány által kijelölt belső” szövegrész helyébe a „kormányzati” szöveg, 3. 140. § (1) bekezdés j) pontjában az „a kormány által az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások ellenőrzésére kijelölt” szövegrész helyébe az „az európai támogatásokat auditáló” szöveg lép.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.